livecamTRAVEL

Egyszerűsített utazásfoglalási rendszer

Egy aktuális adatokkal rendelkező szolgáltatás webes alapokon

ami elérhető bárki számára, aki rendelkezik egy számítógéppel, internetkapcsolattal és böngészővel, továbbá megvan a megfelelő jogosultsága.

Az utazni vágyók kedvükre válogathatnak az ajánlatok között a legbővebb katalógusból, ugyanis megtalálható az összes utazás, ami elérhető a nagyobb partnerek kínálatában.

Hogyan működik?

A tour operátorok automatizálva feltöltik és aktualizálják ajánlataikat. Az erre jogosult utazási irodák ezt a központosított felületet használják az ügyféllel történő személyes ajánlások során vagy akár a saját honlapjukon. Az utazóközönség pedig az ügynökség segítségével az irodában vagy akár egyedül az iroda weblapján is lefoglalhatja az utazást. A tour operátor erről értesítőt kap (ki, mikor, hova, melyik iroda ajánlása) és visszaigazol. Mind a három fél pontos és aktuális adatokkal rendelkező kimutatásokban ellenőrizheti a folyamatot: a tour operátor látja, hogy melyik partnere hány (és melyik) utazást adott el; az utazási irodának látszik, hogy kiknek milyen utazást ajánlott ki; az utasnak pedig, hogy mit rendelt meg az irodától.

Egyszerűsített utazás foglalás?

Az utazásfoglalás egységes felületen, biztonságosan és gyorsan történik. A megrendelést közvetlenül a szerverző kapja meg.

Az kisebb utazási irodáknak jó, mert :

  • hozzáférnek minden utazáshoz ami aktuálisan elérhető az tour operátorok által
  • az utazási kínálatot a legfrissebb adataikkal találják meg.
  • gyorsan / egyszerűen használhatják a keresőfelületet
  • nem kell ismerniük a kínálatot, így nem csak a már jól bejáratott / betanult ajánlatokat tudja eladni...
  • nem kell katalógus és más több helyről beérkezett ajánlatok között keresgélni
  • akár a saját weboldalukba is beépíthetik a keresőt. Ezt testre is lehet szabni, hogy a megjelenítés teljes mértékben egyedi legyen.
  • nem kell megtanulniuk a tour operátorok saját (egyéni) rendszerének használatát. Ezáltal a foglalásokkal kapcsolatos hibákat elfelejthetik.
  • összefoglalókat, kimutatásokat kapnak az általuk beérkezett foglalásokról, melyekkel az elszámolásokat, ügyvitelt segítjük.
  • minden lefoglalt részletes utazási ajánlat, foglalás, nyomtatható a rendszerből és így aláíratható az utazni vágyó közönséggel foglaláskor.

A tour operatoroknak is jó, mert :

  • a valóban kedvező ajánlataik azonnal kitűnnek a piac kínálatából
  • nem kell az egyéni fejlesztésű rendszerüket ráerőltetni a kisebb irodákra
  • az összes utazási ajánlata megjelenik a rendszerben és így minden utazást közvetítő irodában és weboldalakon
  • ajánlatai azonnal kikerülnek az utazni vágyók elé
  • ajánlatainak a legfrissebb adatait tudja közölni. Így az akciók, és megtelt / lejárt ajánlatok kezelése is problémamentesen tud lezajlani
  • nem kell költséges prospektusokat nyomtatni, osztogatni
  • csökken a papírmunka
  • összefoglalókat, kimutatásokat kapnak az általuk beérkezett foglalásokról, melyekkel az elszámolásokat, ügyvitelt segítjük.

Költségek

0 Ft havi díj. 0 Ft belépési díj. Jutalékos elszámolás!

Az utazó ügyfél is elégedettebb lehet, ugyanis :

  • a legbővebb részletes kínálatból szemezgethet
  • olyan szempontok alapján tud keresni, ami számára a legmegfelelőbb találatokat eredményezi
  • mindig az aktuális ajánlatokat és azok naprakész információit látja
  • egyszerű és áttekinthető felületen tud foglalni. Erről közvetlenül a szervezőtől kap visszaigazolást
  • biztonságos felületen történő azonnali foglalás, amely naprakészen tartalmazza a Nagy irodák összes aktuális legfrissebb ajánlatát

Egyszerű, gyors felület a kereséshez

Olyan szempontok szerint kereshetünk, mint :

  • ország, régió, város
  • kategória ( tengerparti utazás, síutazás, stb. )
  • ár
  • utazás időpontja

Keresési eredmény (találatok) csoportosítása

  • utazási irodák ajánlatai alapján
  • árak alapján
  • besorolások alapján

A rendszer beépítése saját weboldalba fejlesztés nélkül

Az igényeit összekattintva rendszerünk generálja a HTML kódot, amit bemásolva oldalába, azonnal használhatja észrevétlenül a saját weboldalán is!

Az utazások automatikus feltöltése

Rendszerünk teljesen automatikus, nincs vele munkája és nem kell hozzáértőnek lenni! Az adatbázisának tartalmát XML dokumentumként töltheti fel és tarthatja naprakészen ajánlatait. Mindezt megteheti automatikusan is, így ezzel semmilyen extra tennivaló nincs.